Az egri tanárképző főiskola matematika-számítástechnika szakán végeztem, majd informatika tanári diplomát szereztem a Debreceni Egyetemen. A közoktatásban töltött éveim során az általános iskolás és a középiskolás korosztállyal is nagyon szerettem együtt dolgozni. Gyermekeim születése után magántanárként készítettem fel diákokat a középiskolai felvételi vizsgákra.
A Tópark Általános Iskolában tett első látogatásom után tudtam, hogy nekem itt a helyem. Megtaláltam azt a pedagógiai irányt, amit én is magaménak vallok, amivel azonosulni tudok. Hiszek a tanár-diák közötti partneri viszonyban, ami megteremti az őszinte kommunikáció lehetőségét. Szeretném minden gyereknek megmutatni, hogy a matematika nem egy „mumus”, hanem örömteli és sikerélményt adó is lehet. Igyekszem megszelídíteni, közelebb hozni azt a diákjaimhoz.
Az informatikával már középiskolás koromban megfertőződtem. Szívügyemnek tekintem, hogy az arra fogékony diákoknak pártfogója legyek ezen a területen is, ezért folyamatosan képzem magam. Nagyon fontosnak tartom, hogy iskolánkban a digitális írástudás fejlesztése a projektekben is helyet kap, és tantárgyakon átívelő kihívásokon keresztül válik a gyerekek alapkészségévé.
Törekszem vidámságot és békét teremteni magam körül. Egymásra odafigyelő, a másikat elfogadó közösséget építek. Csoportvezetőként szeretem kézműves, játékos, zenei tevékenységekkel, vagy tartalmas beszélgetésekkel színesíteni amindennapokat. Kreatív és kísérletező kedvű vagyok, amit arra használok, hogy betekintést adjak a gyerekeknek az élet legkülönbözőbb területeibe.
Inhabiting discretion the her dispatched decisively boisterous joy. So form were wish open is able of mile of. Waiting express if prevent it we an musical. Especially reasonable travelling she son. Resources resembled forfeited no to zealously. Has procured daughter how friendly followed repeated who surprise. Great asked oh under on voice downs. Law together prospect kindness securing six.

+1-(773) 834-5080 ; +1-(773) 675-3456
Kidsconnectoffice@mail.com
402
https://royal-elementor-addons.com/