Jelentkezés Menete

Az iskolaváltás, valamint a tanuló fel- és átvételének szabályai

Az iskolaváltás, valamint a tanuló fel- és átvételének szabályai

Iskolánk nyolc évfolyamos általános iskolaként működik, mely minden évfolyamára, a szabad férőhelyek függvényében, vár tanulókat.

Az első évfolyamba történő beiratkozás feltétele, hogy a tanuló az adott naptári évben a hatodik életévét augusztus 31. napjáig betöltse. Az első évfolyamba történő beiratkozás idejét a mindenkori tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet határozza meg.

Első évfolyamra történő felvétel eljárásrendje intézményünkben:

Regisztráció

A szülő/gondviselő az intézmény honlapján regisztráció után jelentkezési igényt nyújt be. Amennyiben még nem vett részt személyes tájékoztatón, úgy időpontot egyeztet az intézmény vezetésével e-mail, telefon, esetleg személyes egyeztetés útján.

Személyes találkozó

Személyes találkozó a szülővel/gondviselővel egy tájékoztató keretében, melyet az intézményvezető a fenntartó képviselőjével közösen tart. A találkozó célja: az intézmény bemutatása, pedagógiájának megismertetése, megértetése, valamint a felmerülő kérdések megválaszolása.

Ismerkedős nap

Ismerkedős nap a leendő elsős gyermekek részére. Célja: a gyermek kapcsolatteremtési készségének, önállóságának, életkorához viszonyított fejlettségének a megfigyelése.

Találkozó

Szülő - pedagógus találkozó a tapasztalatok megosztása végett.

Elbírálás

Az intézményvezető dönt a gyermek felvételéről az eljárásrendben részt vevő pedagógusok véleményének figyelembevételével.

Szülő értesítése a döntésről.

Amennyiben felvételt nyert: Beiratkozás a miniszteri rendeletben meghatározott napokon.

Minden lépés után az iskola és a család is dönthet úgy, hogy a felvételi folyamatot megszakítja. Az első évfolyamba történő beiratkozás feltétele, hogy a tanuló az adott naptári évben a hatodik életévét augusztus 31. napjáig betöltse.Az első évfolyamba történő beiratkozás idejét a mindenkori tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet határozza meg.

A második-nyolcadik évfolyamba történő átvétel esetén be kell mutatni:

Beiratkozáskor a következő dokumentumok bemutatását kérjük:

A fel/átvett tanuló csoportba sorolásáról az intézményvezető dönt.

Tanuló átvétele

Tanuló átvételére akkor van lehetőség, ha van az adott évfolyamon szabad férőhely.

Felvételi Szakasz

A kölcsönös ismerkedés szakaszában a jelentkező tanuló az iskola működésével ismerkedhet, az intézmény kijelölt pedagógusai a tanuló csoportbeli viselkedését, tanuláshoz való viszonyát, társakkal és a pedagógusokkal való kapcsolatát figyelik meg.

Véleményezés

A felvételről az eljárásban részt vevő pedagógusok véleményének kikérése után az intézményvezető dönt.

Szülő értesítése a döntésről.

Adminisztrációs eljárás

Adminisztrációs eljárás, amennyiben a tanuló átvételre kerül.

Minden lépés után az iskola és a család is dönthet úgy, hogy az átvételi folyamatot megszakítja.

Amennyiben a szorgalmi időszakon kívül jelez a szülő/gondviselő átvételi kérelmet, a szeptemberi első tanítási héten a tanuló próbahéten vesz részt, s ennek függvényében történik meg a felvételi eljárás.

Jelentkezés Iskolánkba

    Szülő

    Tisztában vagyok a fizetendő hozzájárulás mértékével

    Tudomásul veszem hogy az intézmény sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekeket nem fogad.

    Gyermek

    Most kezdi az óvodát

    igennem

    Az Adatvédelmi Tájékoztató tartalmát megismertem és elfogadom.

    Tájékoztatás költözésről

    Iskolánk új címre költözik. A költözés ideje alatt a pontos cím még nem elérhető, de hamarosan frissítjük a szükséges információkat.

    Bármilyen kérdés esetén keressenek minket bizalommal az alábbi e-mail címen:
    info@toparkiskola.hu

    Köszönjük megértésüket!

    Jelentkezés A Tóparkba